Bemutatkozás
Valkai-Jenei Alexandra
Már gyerekként is szerettem kreatív dolgokat készíteni, szívemnek legkedvesebb témája a mesehősök voltak. Idővel gyerekszobák falait is festettem. De sajnos a sok tanulás mellett, már nem volt erre kapacitásom. Amikor pedig a munka világába csöppentem bele, már más cél lebegett a szemem előtt. Megismertem a Férjemet, letelepedtünk, családot alapítottunk, és miden időmet és energiámat kisbabáimra fordítottam.
És imádok is Anya lenni, de valljuk be, nem mindig egy ,,leányálom,, Azt is tudtam, hogy amint időm, és energiám engedni fogja, itthon töltött éveim alatt szeretnék a gyerekek mellet csinálni valamit. Próbálkoztam több dologgal is, de rá kellett jönnöm, hogy ezek csak ,,fellángolások,,
A gyertyakészítéssel Tiktokon találkoztam először, egyből bele szerettem. Tudjátok van egy perselyünk, amit minden évben megveszünk, és családunk céljaiért gyűjtögetünk. Egyből arra gondoltam, milyen jó lenne, ha nekünk is lenne egy kis vállalkozásunk. De valahogy az időzítés sosem volt jó. Szokásos, mindig volt fontosabb. Aztán kisfiam másfél éves korában döntöttem el, hogy igenis veszek egy kezdőkészletet, és férjem támogatása még jobban motivált erre. Kislányom ekkor már majdnem 4 éves volt. Szóval 2024. augusztusában megszületett NOMA, ami mára már nem csak álom, hanem a Mi kis családi vállalkozásunk . Valóssággá vált, mikor elkészült az első NOMA kézműves gyertya. 100%szójaviasszal dolgozom és saját elképzeléseimen kívül, az egyedi kéréseknek is igyekszem eleget tenni. Tudásomat folyamatosan bővítem és termékeinket is fejlesztjük. Célunk, hogy minél többen megismerjék ,,Noma manók,, alkotásait!






